A Milánói Konzervatórium

A konzervatórium befejezése után 1880 őszén, a huszonkettedik életévébe lépő Puccini Milánóba ment. Anyja kapcsolatainak köszönhetően Margherita anyakirályné egy éves időtartamra, havi száz líra ösztöndíjat juttatott neki. Továbbá az Instituto Pacini-beli tanárok által írt ajánlólevelének köszönhetően a Milánói Konzervatórium tandíjmentességet ígért Puccininek, amennyiben megfelel a felvételi követelményeknek. Ezekben az években kezdett ébredezni Olaszország a Risorgimento romantikus korszakából; az embereknek a sokszor rideg valósággal kellett szembenézniük: a gazdasági elmaradottsággal, a szegénységgel, a nyomorral, az analfabetizmussal. A művészek, a zenészek és a közönség elfordult a romantikus hősöktől, születőfélben volt a verizmus. Ugyanezekben az években az olasz arisztokrácia és az értelmiség nagy része elfordult az olasz operáktól, és divatba jött Wagner. Ebben a társadalmi és zenei közegben Puccini 1880 őszén sikerrel felvételizett a Milánói Konzervatóriumba. Milánóban Michele öccsével egy postásnál béreltek szobát a Vicolo San Carlo 2-ben. A konzervatóriumban a tanítás 1880. november 16-án kezdődött, Puccinit Antonio Bazzini tanította zeneszerzésre. Bár pénze kevés volt, gyakran ellátogatott a Scala előadásaira, de (mint ez anyjának írt leveleiből kiderült) csak akkor, ha sikerült ingyen bejutnia. 1882-ban Bazzinit igazgatóvá nevezték ki, és helyette Amilcare Ponchielli vette át a zeneszerzés oktatását. Puccini Milánóban ismerkedett és barátkozott össze korának más, ígéretesnek látszó komponistáival és zenekedvelőkkel, olyanokkal, mint Alfredo Catalani, Alberto Franchetti báró és Pietro Mascagni. Amikor 1881-ben lejárt az anyakirálynétól kapott ösztöndíja, és Puccini anyagi gondokkal küzdött, Luccában élő nagybátyja felajánlotta neki, hogy ír egy ajánlólevelet a Konzervatóriumnak, és megelőlegezi az elmaradt ösztöndíj pótlásához szükséges pénzt. Azt is szerette volna azonban, hogy rövidítsék le a tanulmányi idejét, és hamarabb adják ki a végbizonyítványt. Puccini elutasította az ajánlatot, mert tanulni szeretett volna. Sokat dolgozott, komponált, és sikerült kivívnia Ponchielli megbecsülését, aki barátjául fogadta. 1883-ban készült el diplomamunkája, a Capricio sinfonico, ez lett később a Bohémélet kezdő- és a művet végigkísérő motívuma.






Küzdelmek és sikerek Az Edgar után Puccini eldöntötte, hogy csak maga választotta librettóhoz ír zenét. Az Edgart követően Puccini alkotói munkája a témakereséssel kezdődött; miután befejezte egyik operáját, de gyakran már előbb is, elkezdődött a keresés. Ahogyan tréfásan mondta: szenvedélyesen vadászom, librettókra, nőkre és vadkacsákra. Az Edgar opera viszonylag jól jövedelmezőnek bizonyult, viszont a magánélete válságban volt; vadházassága miatt Elvirát folyamatosan zaklatták és kiközösítették. Puccini visszatért Luccába, Elvira pedig egy Ida nevű nagynénjénél lakott Firenzében, és csak titokban tudtak találkozni a Lucca melletti San Marino faluban. Nemsokára azonban ott is kitudódott, hogy nem házasok, s ezért kiutasították őket. Ekkor Elvirával és a három gyerekkel a Massaciuccoli-tó partján fekvő Torre del Lago nevű kis faluba költöztek, távol mindenkitől, aki korábban ismerte őket. 1889 nyarán Ricordi, aki nemrég vette meg az itáliai Wagner-jogokat, Bayreuthba küldte Puccinit A nürnbergi mesterdalnokok tanulmányozására. Később Giulio Ricordi Puccinit egy újabb opera írásával bízta meg, a Manon Lescaut-val. Az operát 1892-ben kezdte el még Luccában, a II. felvonást Milánóban írta, a IV. felvonást új otthonában, Torre del Lagóban, a III. felvonást pedig egy Chiasso melletti kis alpesi faluban, Vacallóban. Ugyanekkor, ugyanebben a faluban, egy szomszédos házban Leoncavallo a Bajazzókon dolgozott. A Manon szövegkönyvét hosszú keresgélés után két librettistára bízták: Giuseppe Giacosára és Luigi Illicára. A librettisták és Puccini közreműködésének köszönhető a későbbi Bohémélet, a Tosca és a Pillangókisasszony is. A Manonban jelentkezett először Puccini adottsága, az egyes szituációk, hangulatok zenei kifejezésére. Már ebben a művében is megmutatkozik a későbbi jellegzetes Puccini-parlando, az énekbeszéd, amely a megszokott, jellegzetes recitativókat váltotta fel. Az operán végigvonuló érdekes tematikus szövedék később szintén Puccini jellegzetes stílusának részévé vált. A szereplőket, érzelmeket és szituációkat jellemző, néha széles lélegzetű dallamok, máskor csak egyszerű kis motívumok alkotják. Egy jellegzetes példa: itt is, mint a későbbi művekben, a nőalak megkapja a ?saját? zenei témáját. Itt, mindössze két, a prozódia szerint lejtő szekund lépés a szó szerint vett zenei névjegy, hisz így mutatkozik be: "Manon Lescaut, így hívnak!" Először már akkor felbukkan, amikor a postakocsiból kiszáll a lány, és rögtön ritmikus változatokba fejlődik, mikor Des Grieux elragadtatását igyekszik kifejezni. Később tucatnyi alakban tér vissza az opera folyamán. A Manon premierje 1893. február 1-jén volt Torinóban, és elsöprő sikert aratott, mind a közönségnél, mind a kritikusoknál. Az operát 1894. március 17-én Budapesten is bemutatták, majd április 15-én, Puccini jelenlétében, megismételték. Már a Manon írásának idején tervezte Puccini a Bohémélet megírását. Barátja, Leoncavallo megpróbálta lebeszélni erről, ugyanis ő már hónapok óta dolgozott ezen az operán. Puccini azonban beleszeretett Henri Murger La Vie de Bohe`me regényébe, ezért Leoncavallo megszakította barátságát Puccinivel. Luigi Illica Giuseppe Giacosa A Bohémélet partitúráját Puccini 1895. január 21-én kezdi írni rengeteg, már elkészített vázlata alapján. A librettóval Giuseppe Giacosát és Luigi Illicát bízza meg. Bár többször is összevesztek, ugyanis Puccini beleszólást akart a librettóba, Illica pedig ezt nem tűrte. 1896. február 1-jén, Toscanini vezénylésével, Torinóban bemutatták a Puccini-féle Bohéméletet.


Pillangókisasszony